A latin nyelv felette szükséges-szükségtelen voltáról

A mai hírek szerint Kötelezővé tenné a latinoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban az oktatási államtitkárság, a változtatás több mint száz középiskolát és több ezer diákot érintene. Az már most biztos, hogy az ötödik és hatodik évfolyamban bevezetik a „latin örökségünk” nevű tantárgyat, hetediktől pedig elkezdődik a latin nyelv oktatása. A kerettanterv kidolgozói szerint a latin “megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést”.

A magyar oktatáspolitikában megszokott módon további indoklás, vagy hatástanulmány nem található a javaslat mögött, ennek ellenére megpróbáltam végiggondolni, mi szólhat a javaslat mellett és ellen.

Érdemes azzal kezdeni, hogy a nyelvtudás szempontjából nagyon rossz a helyzet Magyarországon. Az Európai Unió 2012-es jelentése (pdf) szerint: “Countries where respondents are least likely to be able to speak any foreign language are Hungary (65%), Italy (62%), the UK and Portugal (61% in each), and Ireland (60%).” (5. o.) Ráadásul a trendek romlanak. Ahogy a jelentés megállapítja: “the proportion able to speak at least one foreign language has decreased notably in Slovakia (-17 percentage points to 80%), the Czech Republic (-12 points to 49%), Bulgaria (-11 points to 48%), Poland (-7 points to 50%), and Hungary (-7 points to 35%). In these countries there has been a downward shift since 2005 in the proportions able to speak foreign languages such as Russian and German” (5. o.).

Ami a beszélt idegen nyelveket illeti, arról a jelentés megállapítja, hogy “The five most widely spoken foreign languages remain English (38%), French (12%), German (11%), Spanish (7%) and Russian (5%).”  A listában természetesen az élő nyelvek találhatók, de látható, hogy a neolatin nyelvek Európában nem jelentős második nyelvek, ugyanakkor a kontinensen jelenleg az angol a lingua franca. (Ezért le sem fordítom az eredeti szövegeket ;))

Az EU egy másik jelentése  szerint a latin nyelvet kötelező nyelvként csupán néhány országban oktatják. Négy országban kell minden középfokon tanuló diáknak klasszikus nyelvet tanulnia: a latint alsó középfokon Romániában és a felső középfokon Horvátországban, az ógörögöt alsó- és felső középfokon Cipruson és Görögországban. Magyarországon (egyelőre) nem erről van szó, hanem arról, hogy a diákok egy csoportjának kellene kötelezően latint tanulni.

Az alábbi ábra a klasszikus nyelvek tanításnak európai helyzetét mutatja be. A magyar szabályozás, ha jól értem a helyzetet, a compulsory for some felé fog elmozdulni.

Kijelölés_009

Látható tehát, hogy a latin kétségkívül jelen van az európai iskolarendszerekben, jellemzően választható nyelvként. Nem lehet egyértelmű európai trendekről beszélni, az angol szinte minden országban kötelező, ezen kívül leginkább a fent már említett leggyakoribb idegen nyelvek ajánlottak vagy kötelezőek az iskolákban (48. o.).

A latin mellett tipikusan felhozott érvek a nyelvtanításban játszott kedvező szerepéről, és másodlagos hasznáról szólnak. Az egyik érv, hogy mint nyelv hasznos, mert alapot nyújthat más, elsősorban újlatin nyelvek tanulásához. Ez önmagában igaz lehet, bár nem bizonyított. 1 Én legalább is nem tudok olyan vizsgálatról, amelyik kifejezetten azt vizsgálta volna, hogy az előzetes (latin) nyelvismeret valóban megkönnyíti-e a második (neolatin) nyelv elsajátítását. És bár nem vagyok a téma szakértője, problémásnak látom, hogy az előzetes nyelvismeret hatását hogyan lehetne elválasztani a nyelvtanulás egyéb kognitív és affektív tényezőitől.

A latin melletti érvek másik jellemző érvelése, hogy a latin tanításának önmagán túlmutató haszna van. Ezt fogalmazzák meg a kerettanterv szerzői: “megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést”.  Ezzel az érvvel megint a bizonyítottság hiánya az egyik nagy probléma. A másik, hogy egyik dokumentum sem indokolja meg, hogy a Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, a Hon- és népismeret, az Erkölcstan, az Etika és a Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek mellett mi szükség van erre az új tárgya a célok eléréséhez. Megkockáztatható, hogy a felsorolt tárgyak eredményesebbek lehetnek az említett célok elérésében.

Az latin használata melletti érvként  fel szokott merülni, hogy fejleszti a gondolkodást, az analitikus képességeket. Ezt visszhangozva a  kerettanterv a következőket írja: “A latin nyelv tanulása közben változatos módon fejlődnek a tanuláshoz szükséges készségek, képességek, ismeretek és attitűdök. … A szövegek megértéséhez szükséges önfegyelem és képzelőerő hat intellektuális érdeklődésükre. Lehetőség nyílik arra, hogy az elsajátított tudás beépüljön énképükbe, fejlődjön önismeretük. Latintanulással sokoldalúan lehet fejleszteni a tanulási képességet: fokozható a tanulás iránti motiváció, mód nyílik különböző tanulási stratégiák elsajátítására. …  A latintanulásban nagy szerepe van a szövegszerkesztés logikai vizsgálatának. E tevékenység során megerősödnek a matematikaihoz hasonló logikai kompetenciák: az analizáló és szintetizáló képesség, a fogalmakra épülő összefüggések keresése, az érvek láncolatának követése. Ezek segítik majd a tanulókat a jelenségek megértésében, a problémák megoldásában az élet különböző területein.” (1. o.).

Erre a kapcsolatra vonatkozóan sem ismerek vizsgálatokat. Érdemes ugyanakkor látni, hogy ezek jórészt ugyanazok az érvek, amelyek a 19. és a 20. század vitáiban is elhangzottak. Nagy Péter Tibor Nyelvpolitika és elitképzés című tanulmányában számba veszi a latin tanítása mellett felsorakoztatott érveket. Ezek közül kettő pedagógiai jellegű: “Hatodrészt elvi pedagógiai-pszichológiai érvként jelent meg a latinnak a gondolkodás egészét fegyelmező jellege is. Úgy tűnik, ezzel a latinosok a gimnázium hagyományos “formálisan képző” erőivel kerestek szövetséget, azokkal, akik a gimnáziumi tanulmányok tartalmi kérdéseit tulajdonképpen nem akarták megvitatni, hiszen a gimnáziumi évek lényegének éppen az intellektuális fegyelmet, a szabálykövetés elsajátítását tekintették. Hetedrészt a pragmatikus pedagógiai legitimáció részét képezte, hogy a latin a többi nyelv – köztük a magyar – tanulását is megkönnyíti, s a nyelvészeti gondolkodást fejleszti. Ezt az érvet azonban a latin érdekköre mellett legfeljebb a nyelvészek hangoztatták: az élő idegen nyelvek érdekköréhez tartozók inkább azt, hogy a német vagy a francia nyelv ugyanannyira alkalmas a nyelvészeti alapozásra, mint a latin. Világos volt ugyanis, hogy a tanítható idegen nyelvek száma – és különösen összóra­száma – nem növelhető korlátlanul: az élőnyelv-tanárok – s a modern franciás-németes műveltség híveiként megjelenő értelmiségi és nagykereskedelmi csoportok – térnyerésüket csak a latin visszaszorulásától remélhették.”

Kétségtelen, hogy az elitképzés rendszerében a latint lehetett ilyen érvekkel támogatni, de a mai tömegesedő középfokon, ha szigorúan tantárgyban gondolkozunk, elsősorban a matematika tölti be a latin korábbi szerepét.

Nem látok egyértelmű érvet a latin kötelező tanítása mellett, nem hiszem, hogy volna olyan pedagógiai cél, amit csak, vagy elsődlegesen a latinnal lehet elérni. De ha csak egyetlen iskolatípusban teszik kötelezővé, akkor nem sérül túlságosan a szülők szabad iskolaválasztáshoz való joga. Viszont nem túl biztató, ha az a legerősebb érv egy oktatáspolitikai döntés mellett, hogy nem árt nagyon.

  1. Aki kutatással foglalkozik, az már csak így működik, a személyes történeteken túlmutató bizonyítékokat vár.

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás