Emberi a kultúra?

Az alábbi TED-talkban 1 Susan Savage-Rumbaugh beszél egy kevésbé ismert főemlőssel, a bonobókkal folytatott kutatásairól. Ennél lenyűgözőbb videót régen láttam. Egyrészt a bonobók képessége miatt, másrészt nagyon komolyan elgondolkodtató a kultúra eredetét illetően.

Ha belegondolunk, a kultúra különböző értelmezésű definícióiban nagyon erősen benne foglaltatik, hogy az emberi termék. Illetve az antropológusok, etológusok lehet, hogy másképp gondolják, gondolták, de a hétköznapi, de akár a neveléstudományos gondolkodás nem. És ezt könnyű úgy továbbgondolni, hogy az emberi kultúra azért kötődik az emberi fajhoz, mert  a faj valamelyik biológiai tulajdonsága – jellemzően az agya – teszi képessé a kultúra létrehozása. Ezért sincsenek az emberéhez mérhető kultúrák a földön, még ha a főemlősök bizonyos mértékig képesek is mesterséges környezetet létrehozni, a környezetüket manipulálni.

A bemutatott kísérletben az a lenyűgöző, ahogy a bonobók látszólag nagyon természetes módon képesek használni az emberi kultúra “termékeit”.  A kutatóknak az a következtetésük, hogy  ez cáfolja a kultúra biológiai meghatározottságát. Érdemes végiggondolni.

  1. a videón többféle felirat kiválasztható

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás