Már csak alig több, mint egy hónap van hátra a vizsgaidőszakig, már most készülődöm lelkileg. 🙂
Miközben végiggondoltam a leendő teendőket, realizáltam, hogy a vizsgák tulajdonképpen olyanok mint az énekes tehetségkutatók válogatói: a jelöltek különböző tematikus esteken próbálják meg előadni az eredeti szöveget.
Holott a feladat nem teljesen ez. A dalszöveg ismerete persze alap, a vizsgán sem lehet sikeres, aki folyton belebakizik a dalba, de egyetlen szöveg ismerete önmagában nem üdvözít. Amit igazából elvárok, hogy egy előadótól többféle dalt is tudjon, a jelölt saját egyéni stílusában, a maga tapasztalatain átszűrve adja elő a kapott dalt.
A fentieknek megfelelően a vizsgázók között is fellelhetjük azokat a típusokat, akik az énekes tehetségkutatókban is felbukkannak. A teljesség igénye nélkül:
Van a bikicsunáj-hallgató. Aki a szöveget sem tudja, de énekelni sem.
A bikicsunáj-hallgatóknak van egy tipikus alesete, aki bár rossz teljesítményt nyújt, ezért a felelősséget nem vállalja. Valamilyen külső ok áll a teljesítménye mögött, általában a zsűri, aki nem értékeli a színvonalat.
Van a Kenlee-hallgató, aki jól énekel ugyan, és ezt igyekszik is kihasználni, de a szöveget mégsem tudja.
Van olyan hallgató, aki a jól begyakorolt fellépéssel jól boldogul,
de ha ki kell lépni a megszokott közegből, akkor bizony még az egyszerű feladattal sem boldogulnak.
Vannak akiket látszólag semmi sem predesztinál a sikerre, de alaposan meglepnek, és elsőosztályú produkciót nyújtanak. Ők a susanboyleok.
Ilyen egy jobb nap:
És valahogy így kell elképzelni a minden szempontból nyerő előadást. A dal és a stílus sem a kedvencem, de így együtt nagyon meggyőző párost alkotnak
És van, hogy a vizsgáztató is dalra fakad. Méh azért nem is így 🙂
