Néhány napja Vilmos a kifestőjével játszott, amikor egy labirintusos képre került sor. A feladat a szokásos, segíts a királyfinak megtalálni az utat a kastélyba. (Megpróbáltam paint-ben rekonstruálni). Ez a “szabályos” megoldás, legtöbbünk valószínűleg így rajzolná meg a vonalat, mert tudjuk, milyen szabályok szerint kell egy ilyen feladatot megoldani.
Vilmos pedig így húzta meg a vonalat:
Természetesen nem gondolom, hogy az én fiam lenne különleges, valószínűleg a legtöbb korabeli gyermek elsőre így próbálkozna. Ez ugyanaz a jelenség, amiről korábban már írtam. A gyermekek kreativitása szinten határtalan. Természetes folyamat, hogy a szabály-vezérelt gondolkodás egyre inkább a gyermekek sajátjává válik, ugyanakkor az is feltűnő, hogy a gyermeki kreativitást az iskola, fogalmazzunk finoman, jelentően csökkenti és átalakítja. Megszokjuk, hogy csak egy helyes megoldás van, legyen az egyenlet (2×2=4), rajzfeladat, verselemzés, stb.
Ez akkor is szomorú volna, ha az iskola környezete az utóbbi száz évben jottányit sem változott volna. A modern iskola kialakulásakor a kívánatos munkavállalói képességek az engedelmesség, szorgalom, kitartás, alázat, a szükségletek elfojtása, a sémák szerinti gondolkodás volt. Mára azonban megváltozott a helyzet. A “legegyszerűbb” munkakörökben is elvárható a kezdeményezőkészség, a kreativitás, az önálló problémamegoldás, a sémákon kívüli gondolkodás. Vagyis amit az angol sokszor úgy hív hogy thinking outside the box.
Szerintem egyértelmű, hogy az első ábra az “iskola labirintusa”, a másik képen pedig a dobozon (labirintuson) kívüli gondolkodást láthatjuk. Még egy darabig.
