Jóslat vagy utópia?

1982-ben jelent meg Mészáros Istvánnak, a magyar neveléstörténet-írás egyik legjelentősebb képviselőjének Mióta van iskola? című könyve. Ennek végén van egy  Milyen lesz az iskola 2000-ben? című fejezet. Bár az ezredfordulón már régen túljutottunk, érdekes elolvasni az akkor reálisnak gondolt jövőképet. Vajon jó jósnak, vagy utópistának bizonyult a szerző?

Hagyjuk magunk mögött a valóságtól elrugaszkodó képzelet felhőképeit. Az iskola történeti múltjának ismeretében s a fejlődés irányát látva ugyanis a pedagógiai szakemberek reális képet tudnak felvázolni a jövő iskolájáról.
Az iskola iskola marad ez kétségtelen 2000-ben és a XXI. században is. Épületében lesznek tantermek éppen úgy, mint munkaszobák, különféle szertárak, kabinetek, könyvtárak, dia-, film-, szalag- és lemeztárak; sokféle audiovizuális berendezés áll majd az oktatás-nevelés szolgálatára.
Lesznek tantárgyak is, de nem apróra szétszabdalt, szűk határú ismeretkörök, hanem nagyobb, összetartozó tudományegyüttesek, a különféle összetartozó ismeretek komplex egységei. Fontosak lesznek a gyakorlati ismeretek, de szükségesnek tartják majd az elvont ismereteket is, ezek révén a friss és fürge gondolkodás, az értelmi képességek egyre finomabb fejlesztését.
Sokféle tevékenységre nyílik majd lehetőség a jövő iskolájában: kísérletezésre, konstruálásra, ismeretlen dolgok kutatására, felderítésére. Lesz benne manuális munka, fizikai munka, de ugyanolyan fontos szerepe lesz az elmélyült szellemi tevékenységnek is.
A jövő iskolájában magától értetődik majd: a tanulóknak bőséges lehetőségük lesz arra, hogy maguk válasszák meg — saját érdeklődésük, belső igényeik alapján — a megtanulandó ismeretek egyik részét. (Abban azonban aligha lehet reménykedni, hogy a kötelező ismeretkörök teljesen eltűnnek az iskolából, s mindenki saját szakállára tallózhat a tananyagban, mint egy vendéglői étlapon, vagy mint egy könyvtári katalógusban. Nem, mindig lesz egyéni szimpátiától független, kötelezően megtanulandó anyag is.)
Fontos szerepük marad még a tankönyveknek is, de ezek már nem a kész ismereteket közlik, hanem elsősorban cselekvésre kesztetik tanulókat. A programozott tankönyvek széles körben elterjednek, A tankönyvek egyeduralma természetesen megszűnik: a tankönyv csak egyike lesz a sokféle taneszköznek, amelyek a diákokat segítik az ismeretek és készségek aktív elsajátításában.
Nem szűnik meg az osztályozás sem, de a tanulói teljesítmények konkrét és pontos mérése alapján állapítják majd meg a haladási fokot. S igen sok olyan tevékenységre is sor kerül az iskolában, amelyekből nem lesz semmiféle osztályozás, mert – mivel ezek elmélyült és bensőséges élmények – nem lehetnek eredménymérés tárgyai. Versekről, zeneművekről, képzőművészeti alkotásokról, színdarabokról, tévéjátékokról, filmdrámákról izgalmas eszmecserék zajlanak majd le, amelyeket azonban nem árnyékolnak be az osztályozás várható kellemetlenségei.
A tanulókat a következő évtizedekben is osztályokba sorolják, lesznek osztályfőnökeik, lesznek tanáraik, de az osztályokon belül és azokon kívül sokféle csoportosulási lehetőség áll a tanulók előtt: az azonos korúak között éppen úgy, mint a különböző korúak között egy-egy tananyag, téma feldolgozására, egy művészi alkotás megtárgyalására, technikai alkotás létrehozására, egy elméleti probléma feltárására vagy éppen egy tanulmányút, kirándulás lebonyolítására.
S a jövő iskolájában nagy gondot fordítanak majd a tanulók pályairányítására is, arra törekedve, hogy alaposan megismerjék a tanulók képességeit, felkészültségét, rátermettségét, s ennek alapján adjanak nekik tanácsot, hogy milyen foglalkozás vagy szakma megtanulása s milyen felnőttkori élethivatás felé vegyék útjukat. A pályára állítás során éppen úgy figyelembe veszik a vizsgálatok műszeres jelzéseit,  mint magának a tanulónak a szándékait, kívánságait.
Még tovább részletezhetnénk a jövő iskolájának rajzát, de az eddigiekből is kitűnik: az biztos, hogy több ezer esztendős lényege továbbra is változatlanul megmarad; nem lesz egészen más a 2000. esztendő utáni idők iskolája sem, mint a mai. De az is kétségtelen tény: a mai iskola szinte minden részletében tovább alakul, fejlődik, finomodik.
S ami ugyancsak egészen biztos: a jövő iskolájában is a tanulás lesz a tanuló alapvető feladata, és ez sohasem lesz játék, szórakozás; a tanulás mindig tudatosan vállalt munka, gyakran fáradságos, súlyos erőfeszítéseket követelő tevékenység lesz, amely azonban mindig meg fogja hozni a nehézség legyőzésének gyönyörűségét.
Végül még egy biztos tény a XXI. század iskolájában – bármennyire sokféle eszköz, gép, műszaki berendezés áll is majd a tanulók rendelkezésére – alapvető és meghatározó szerepe lesz továbbra is a tanulók és a pedagógusok emberi kapcsolatainak, kölcsönös együttműködésüknek, az élő, eleven közösségi életnek.
In: Mészáros István (1982): Mióta van iskola? Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest. 333-335. o.

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás