Karrier vagy gyerek? – már száz éve is

Egy névtelen szerző elmélkedik a tanítónői karrier legfontosabb dilemmájáról a Néptanítók Lapja 1911. évi 5. számában.

A tanítónők.
Az elmult napokban bécsi tanítónőkből álló küldöttség kereste föl az egyik osztrák honatyát és arra kérte, hogy járjon közben annak a törvényes rendelkezésnek megváltoztatása érdekében, mely nem engedi meg, hogy állásában maradjon oly osztrák tanítónő, aki férjhez megy. Magyarföldön ugyan nincsen ily rendelkezés, de azért tanügyi körökben – elméletben legalább – sokat foglalkoznak a tanítónők férjhez menetelének kérdésével.

Általánosságban és a számottevő vélemények nagy többsége oda konkludál, hogy egyenesen a népoktatás ügyének érdeke kívánja meg azt, hogy a tanítónő férjhezmenetele esetén mondjon le állásáról. Egyik józanfejű tanügyi írónk, Dezső Lipót, újabban megjelent munkájában érdekesen csoportosította érveit ezen álláspont mellett. Különbség van – mondja – a férfi- és a nőtanító munkája között. Ezért több külföldi államban a nőtanítók kisebb javadalmazásban is részesülnek. A tanítónő az iskolán kívül nem oktathatja – a falu suhancait.

A tanügyi adminisztráció sok idejét – a folytonos szabadságolások révén – épen a férjes tanítónők foglalják le. Egyszóval – ide konkludál tulajdonképpen Dezső Lipót is – valaki egy személyben jó tanítónő, jó feleség és anya is nem lehet

Látnivaló, hogy itt a népoktatás ügyének érdeke áll szemben a nőtanítók érdekével. Aki előtt tehát szentebb ez az ügy érdeke, mint tízezer magyar tanítónő érdeke az – természetesen épen a szakember – ellene van a tanítónők férjhezmenésének. Mivel azonban a szakember látóköre fölött magasan áll az ember látóköre, ebből a tisztán emberi látókörből kell nézni a kérdést. Végső eredményében a szakember szerint is a tanítónőnek női mivolta az, amely hátrányára válhatik a népoktatásnak. A férjes tanítónő azért nem végezheti pontosan tanítói kötelességét, mert az az asszony és az anya kötelessége hátráltatja. Fölösleges tehát latolgatni azt, hogy e két kötelesség között melyik a nagyobb, az erősebb, a szentebb; egyszerűen azt kell megakadályozni, hogy összeütközhessen e két kötelesség. Világos pedig, hogy ez csak akkor áll elő, ha lehetetlenné lesz, hogy a nő tanítónői pályára léphessen.

Ha a nő mivolta hátrányos a népoktatásra, akkor ne eresszük a nőt e pályára, de ha már egyszer odaeresztettük, akkor viseljük e lépés következményeit is. Ha még e törvényen felül és kívül is megáll, hogy salus rei publicae suprema lex esto, mennyire inkább kell érvényesülnie e klasszikus parancsnak a törvényes keretek között.Mert minden törvény és rendelkezés egyedül csak van hivatva, hogy a honpolgárok boldogságát szolgálja. És vajjon a 10.000 magyar tanítónő boldogságát szolgálná-e az a rendelkezés, amely mintegy megtiltaná számukra a férjhezmenetelt? A népoktatásügy elbírja azt a hátrányt, melyet a férjes tanítónők hárítanak reá, de vajjon az a sok fiatal leány, kiknek egész egzisztenciájában rejlik, kibírja-e minden körülmények között az ellentállást – a természet parancsával szemben?

Jegyezzük meg, hogy a tanítónő nem volt és nem is marad örökké tanítónő, de az ember örökké ember marad. Ezt a kérdést tehát mi magyarok vegyük le a népoktatási ügyek napirendjéről.

(Néptanítók lapja, 44. évf. 5. sz. 3-4. o., kiemelések az eredetiben)

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás