man of science – man of faith

Néha úgy érzem, hogy nehéz ma oktatóként a tudomány emberének lenni. Mert a hallgatók egy jelentős része a hite(i) miatt teljesen elutasítja, amit a tudomány nevében mondunk.

És itt most a hit alatt nem a vallást értem, azzal még semmilyen problémám nem volt. A neveléstörténetnek számos érintkezési pontja van a vallástörténettel, ezért sok esetben kikerülhetetlen, hogy olyan kérdésekről beszéljünk, amely, tudom jól, a hallgatók eleven hitébe vágnak. Volt már olyan, hogy ők javítottak ki, ha rosszul mondtam valamit, volt, hogy én őket, de konfliktusom a vallással, valakik vallásával még nem volt.

Vicces helyzet már adódott, amikor a protestáns gyermekkép kapcsán beszéltünk eredendő bűnről, eleve elrendelésről . Ekkor egy hallgató megkérdezte: Aki nem hisz az ilyesmikben, annak is kell ezt tudnia?

Én nem erről a hitről beszélek, hanem az emberi ostobaság legmélyebb bugyrait jelentő vakhitről. A legrosszabb fajtáról, amikor az illető nem tudja, hogy hisz, hanem azt hiszi, hogy tud. Ez olyan hit, ami racionalitás számára érinthetetlen, amelyik nem törődik a tényekkel, amelyik szerint a világ csak fekete és fehér lehet. És mindig mások a feketék, a hibásak, a bűnösök.

Arról a hitről, amelyik egyre gyakrabban feltör, felbüfög az egyetemi órákon is. Leginkább a cigányok kapcsán. Van olyan hit, amelyik szimplán ostobaságból fakad: “Aki akar, az közülük is ki tud törni.” Van olyan, hogy koherens világmagyarázattá áll össze: “Vannak ugyan rendes cigányok, de alapvetően minden cigány bűnöző.” Szerintem mindenki találkozott már ilyen véleményekkel, még ha maga maga nem is vallja ezeket.  Hogy a tanárképzésben, vagy tágabban az egyetemen mennyi előítéletes hallgató van, azt nem csupán személyes élmények támasztják alá, hanem kutatások is (pl. Géczi János, Huszár Zsuzsanna, Sramó András és Mrázik Julianna: A romákkal kapcsolatos beállítódás vizsgálata tanárjelöltek körében pdf!).

A tolerancia-paradoxon 1 kapcsán már írtam erről a problémáról: “El kell-e fogadnom a hallgatók szélsőséges véleményét, ha azt gondolom, hogy az, aki szélsőséges véleményt fogalmaz meg, nem való a tanári pályára? Meddig terjed a szólásszabadság az egyetemen, és eddig mehetek el saját  álláspontom  »számon kérésében?«”.

Ebben a félévben az egyik kurzusomon nagyon élesen felvetődött ez a kérdés.  Volt egy nagyon hangos, cigánygyűlölő hallgató, aki véleményével elnyomta a többieket (minden vitavezetői próbálkozásom ellenére).  Mivel levelezős óra volt 2, nem volt járható út, hogy szépen fokozatosan szembesítsük a hallgatót a “naiv hiedelmeivel”. Így maradt a kérdés: Jó szívvel adhatunk-e tanári diplomát ilyen súlyosan előítéletes hallgatóknak?

A válaszom természetesen nem. De több szempontból is eszköztelen vagyok. Egyrészt elmúltak azok az idők – “Ön, amig szóból értek én, nem lesz tanár e féltekén” – amikor ennél kevesebbért is kirúgtak hallgatókat. Másrészt, ha a hallgatót nézem, az ő vakhitét az én tudományom hidegen hagyja. És mégsem tehetek mást, mint maradok a saját területemen.

Mindezek már régebben is foglalkoztattak, de karácsony közeledtével ezek a gondolatok csak erősödtek. Az ünnepi készülődés máza elfedi, hogy az országot majd szétfeszítik a gyűlöletek. Hogy az elmúlt évtizedek kormányainak szemforgató cigánypolitikája, a mindenkori elit politikailag álkorrekt beszédmódja és a cigányság viselkedése olyan problémahalmazt teremtett, amely nem csak egy szélsőséges parlamenti pártot termelt ki, hanem egy olyan “értelmiségi” réteget is, akiknek a gyűlöletbeszéd a természetes eleme.

 

  1. A tolerancia paradoxona: ha egy toleráns ember nem kedveli a nem toleráns embereket, akkor intoleráns velük szemben. Mi a helyes hozzáállás ebben az esetben számára? Tolerálja az intoleráns embereket is, és ezzel fogadja el az intoleranciát, vagy ne tolerálja őket, ezzel viszont beismerve, hogy ő is intoleráns?
  2. a levelezős oktatás egyébként is egy nehezített harctér, ha az előítéletekről van szó.

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás