Néhány gondolat az oktatáspolitikáról

Az új kormány egyik legaktívabb tagja Hoffmann Rózsa, ennek megfelelően az oktatás, oktatáspolitika és az iskolarendszer kérdései gyakran szerepelnek a hírekben.

Ma éppen a  figyelőnet közölt egy terjedelmes írást a készülő oktatáspolitikai koncepció születésének körülményeiről.  Nem vagyok szakértő, az oktatáskutatók bizonyára mélyebben tudják és fogják elemezni a tervezetet. Én csak néhány, számomra problémás pontról írok.


Az internetes reakciókat olvasva úgy tűnik, leginkább az egyházi iskolák finanszírozásának tervezett változása keltett ellenérzéseket. “A finanszírozásról szóló passzusokban megerősítik az eddig is ismert elképzeléseket, hogy jelenleg 50-50 százalékban az állam és a fenntartó folyósítja az iskolai működés költségeit, ennek aránya 90-10-re változna az előbbi javára, kivéve az egyházi iskolákat, ahol 100 százalékban az állam állná a számlát.” Gondolom, lesznek olyanok, akik majd elmondják, hogy ilyen finanszírozás jobban illene a Vatikánhoz, mint Magyarországhoz, de én más problémát látok. Mondhatnám matematikait. Ha az önkormányzatnak 10%-ba kerül az iskola, az egyháznak pedig semmibe, akkor könnyen kitalálható, hogy melyik szféra lesz érdekeltebb az iskolafenntartásban. Ez várhatóan erősíteni fogja azt  a tendenciát, hogy a települések az általuk működtetni nem tudott iskolákat egyházi működtetésbe adják. Ezzel ellentétes tendenciát csak akkor tudok elképzelni, ha az önkormányzatok központi forrásait nem csökkentik, de a beharangozott megszorítások közepette erre nem sok esély van.  Úgy tűnik tehát, hogy a finanszírozás átalakítása erősítheti  az egyházi oktatás térnyerését; ami ismerve az államtitkár asszony pártállását, bizonyára nem a kormányzat szándéka ellen való.

Maga az egész terv, illetve az oktatáspolitika elmúlt hónapjai azt az érzést erősítik, hogy az oktatási kormányzat az egyházi és/vagy elit iskolák pedagógiai kultúráját igyekszik általánossá tenni a közoktatásban. Hogy az egyházi iskoláknak tulajdonított előnyök valóban léteznek-e, az elsősorban a megfigyelő értékválasztásának függvénye.
Fegyelem, kemény, de derűs munka, szorgalmas, dolgozni akaró és tudó diákok – hangzik az ideál. Végre rend lesz a közoktatásban! az új jelszó. Hogy az elmúlt 8 év sokszor kaotikus viszonyai és döntései után nyugalmasabb, kiszámíthatóbb időszaknak kellene következnie, az nehezen vitatható. De, attól tartok, hogy a keményebben markolt közoktatás nem a kívánt eredményt fogja elérni: minél keményebben markolunk valamit, ami ennyire képlékeny, annál több minden fog kicsúszni a kezeink közül. Magyarul azok a diákok, akik sokféle különböző okból ma  “problémás gyerekek”-ként léteznek a rendszerben nem fognak önmagában a szigortól “problémamentes gyerekekké” válni. Ellenkezőleg, ez csak újabb, ilyen módon megoldhatatlan feszültséget fog gerjeszteni. Nőni fog a lemaradók száma, miközben a tervezet arról sem szól, pontosan mit tenne a már most is lemaradókkal, leszakadókkal.

Úgy tűnik, hogy a kormány az oktatásban a jómódú középrétegeket fogja segíteni. Az angol nyelv tervezett visszaszorítása ugyanis nem azokat hozza hátrányba, akik a piacról egyébként is tudnak nyelvoktatást vásárolni, hanem azokat, akiknek az iskola az egyetlen esélye, hogy használható nyelvtudást szerezzenek.

A problémás gyerekeknek a rendszerből való eltávolítását szolgálja az is, hogy 16 éves kor után fegyelmi úton kitehető lenne az adott intézményből az a diák, aki nem tudja betartani egy adott közösség normáit. Ilyenkor a gondviselő kötelessége lenne elhelyezni a renegát gyereket. Ha nem is arra gondoltak, akkor is tisztában kell lenniük azzal, hogy a mai magyar közbeszédben az aki nem tudja betartani egy adott közösség normáit, az a cigány. Ebben a megfogalmazásban ez egy rasszista tervezetnek tűnik. De ha ettől el is vonatkoztatunk, akkor is a gondviselő feladatává tenni az új iskola keresését nem megoldás, hanem a problémás gyerekek problémamentes lemorzsolódásának támogatása. Mert ha a szülő, vagy a gyermek nem érdekelt az iskolába járásba, akkor nem az ebben az esetben már most is teljesen eszköztelen közigazgatás fogja őket az iskolarendszerben tartani.
(A hozzáértőbbek bizonyára más problémás pontokat is találnának.)

A kétharmad esélyt teremtett (volna?) egy széles szakmai konszenzuson alapuló oktatási stratégia megteremtésére, de, a hírekből úgy tűnik, egyelőre nem erre haladunk.

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás