Nőket akarok!

Elbámészkodtam s rám esett, mint nagy darab kő, a valóság:  Költészet világnapja van ma, írta az újság.  A kérdés, ami a napról eszembe jutott, régóta foglalkoztatott:  Hol vannak a nők?

Tantervvel és társadalmi nemekkel kapcsolatos órát is tartok.  Ez okból (is) megnéztem a tervezett NATot: Vannak itt nők?

Nemes Nagy Ágnes az egyetlen, aki ajánlott a magyar lírából.  Prózából Kaffka Margit és Szabó Magda. (Meghagyja őket a hoffmani balta?)
Hol vannak a többi nők?

Patak (részlet)

Én Istenem, te szép, hives patak,
Hová futottál, szökdeltél előlem?
Hol csillapítsam buzgó szomjamat?
S hogy bocsássak meg néked eltünőben?
Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,
Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,
S idegen-légiónyi kín fakaszt
Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.

Nemes Nagy Ágnes korszerútlenül modern (vagyis jó).  Befogadhatóak-e felnőtt-versei, nem tudom.  Örülök, hogy az anyagba került, én a kortársakat hiányolom: Hol vannak a mai nők?

Pedig fontos lenne a lányoknak, hogy olyan női példákat lássanak, akikkel azonosulni lehet. Vagyis az irodalmon keresztül megosztani a kamaszkori terheteket. Identitás nyújtani, keresni, női szerepeket látni, róluk beszélgetni, nagyon fontos lenne. Mindez a NAT tervezetében nincs benne.

Szóval nőket akarok! Női identitást női költőket, női verset, női problémákat, női világképet, női testet! Hiszen itt vannak a nők!

Tudom, hogy fontos a kánon, a hagyomány, de túl lehetne lépni a férfi-irodalom árnyékán. Régebben is voltak kiváló női írók, költők, az utóbbi két évtizedben pedig fantasztikusan jó szövegeket írtak, gyűjtöttek, mozgalommá szerveződtek. Úgyhogy alig lehet kifogás, hogy a csuhajja-irodalom miért túlreprezentált.

Tóth Krisztina  verseivel elfogult vagyok, nagyon szeretem. Úgyhogy a végére, kommentár nélkül az egyik kedvencem.

A Minotaurosz álma

Ismerős vagy nekem, mint levetett kesztyűnek a mozdulat.
Ahogy üresen is megállnak ujjai az asztalon.
Dobolsz bennem, mint kongó testben a figyelő tudat.
Hogy nem, egyáltalán, vagy hirtelen mégiscsak és nagyon.

Ismerős vagy pedig, mint lepkének az esti lámpaláz.
Vagy csonkolt akácnak üres járdán a lombzaj.
Körkörös alagút, szem-száj nélküli ház.
Honnan is kezdjem el. Tudnád folytatni onnan?

Volt egyszer, hol nem volt, volt a gyerekkor senkiföldje.
Telekiabált kert bokrai közt az úttalan éjszaka.
Később az álom is, csöndes, hókásás senkiföldje.
Az állandó telek fagyó, fölengedő, lehulló, összeálló évszaka.

Figyelj. Amit most elmesélek, kezdettől benned is kész.
Hosszú és járhatatlan is, mert így lett kitalálva.
Ne szakíts félbe majd, mint levetett kesztyűben a lebegő kéz.
Kanyargós lesz, sötét, mint a Minotaurosz álma.

 

 

Nóbik Attila

egyetemi adjunktus, tanulmányi intézetvezető-helyettes Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szeged, Petőfi sgt. 30-34, Tel: 06-62-544355, nobik@edpsy.u-szeged.hu A kurzusleírások és egyéb információk ezen a honlapon találhatóak: http://www.staff.u-szeged.hu/~nobik/

Hozzászólás