ONK harmadik nap

Kései, de korántsem kiérlelt reflexiók következnek az ONK harmadik napjáról.

Reggel a prozopográfiai szekcióval nyitottam, ahol az elnöki bevezetővel együtt négy előadást hallottunk. Több érdekes jelenségre világítottak rá az előadások. Bíró Zsuzsa előadása a konkrét eredményeken túl azért volt izgalmas, mert jó mutatta be, hogy milyen sokrétű elemzéseket lehet elvégezni az adatbázisokon. A változók számának bővíthetősége miatt ezek a személysoros adatbázisok nagyon részletes elemzést tesznek lehetővé.  Bara Zsuzsa előadásában egy, a hagyományos neveléstörténet-íráshoz közelebb eső témát, egy konkrét iskola tanári karának prozopográfiai vizsgálatát mutatta. Ebben az előadásban a legérdekesebb rész annak megmutatása volt, hogy az 1930-as és 40-es években hogyan értékelődött le a tanári szakma presztízse. Ennek jele volt a tudományos publikációs lehetőségek beszűkülése.  (Az meg a személyes élmény része volt az előadásnak. hogy beugrott, hogy Radnóti Miklós ebben az iskolában gyakorló-tanított.) Read More

ONK második nap

Ha tegnap feltettem a költői kérdést, hogy létezik-e neveléstudomány, akkor ma már meg is kaptam egyfajta választ. Míg az első nap főleg neveléstörténeti előadásokon ültem, a második napon sikerült azon kívül eső prezentációkat is meghallgatnom. És ennek köszönhetően több is volt a hiányérzetem. (Lehet azért, mert amihez nem ért az ember, azt könnyebben kritizálja.)

Újabb összeszedetlen reflexiók a hallott előadásokról. Read More

ONK első nap

A helyszín egyelőre jónak tűnik, nem veszünk el benne annyira, mint az Akadémián. A termek, a körülmények jók, és bár engem cserbenhagyott a technika, de az az én hibám volt. A nagyterem hangosítása viszont lehetne jobb, ha be van kapcsolva a szellőzés, alig hallani valamit.

Rég nem emlékszem olyan ONK-ra, ahol egy nap három neveléstörténeti szempontból érdekes szekció is lett volna. És ez ma is folytatódik. Néhány összeszedetlen reflexió a hallott előadásokról. Read More

Diákok vagy tanulók?

Néha az az érzésem, hogy  hamis elvárásaink vannak a hallgatóink felé: többet várunk el tőlük, mint amire valójában képesek. Hajlamosak vagyunk a hallgatókra csak hallgatókként tekinteni, és  elfelejteni, hogy ki voltak ő korábban, mielőtt a mi hallgatóink lettek.

Illetve az előéletükre utalás jellemzően azoknak  a – a nem is mindig igaz  – sirámoknak az emlegetésében merül ki, hogy a mai generációk tudása elmarad a korábbiakétól. Gyakran hallom például, hogy a hallgatók nem tudnak szöveget értelmezni. Miért, teszem fel a kérdést ilyenkor magamban, tudniuk kellene? Mindig felbosszant, ha valaki hiánylényként tekint a hallgatókra, és elsősorban azt látja bennük, hogy mi hiányzik belőlük egy eszményhez képest, ahelyett, hogy a lehetőségeket keresné bennük.

Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy a hallgatók milyen közegből érkeztek. Mintha nem tudnánk, hogy milyen minőségű a magyar közoktatás.

A döntés, hogy a hallgatóink egyetemre jönnek, felelősségteljes döntés, még ha ennek következményivel sokszor nincsenek is tisztában. De önmagában ez a döntés nem teszi semmissé a megelőző 12 év közoktatási tapasztalatát. Bármennyire is szeretnénk hinni, de az egyetem szent falai nem tisztítják meg a hallgatókat, nem születnek újjá, nem felejtik el, kik voltak korábban.

És egyetlen döntéstől pláne nem vetkőzik le eddigi tudásukat a tanulásról, pedagógusról, tantermi helyzetekről, stratégiákról, tehát mindarról, amire a közoktatás 12 éven át szocializálta őket.

Ez a gondolat már régóta foglalkoztat, de azért most írom meg, mert olvastam egy érdekes bejegyzést. (a címet is onnan nyúltam). Ebben van egy táblázat, amelyben a szerző megpróbálja összefoglalni a különbséget a diákok (students) és a tanulók (learners) között. (A fordítás hangsúlyozottan hevenyészett!)

 diákoktanulók
kapcsolat a pedagógussala diákok alkalmazottak, akiknek engedelmesen követniük kell az utasításokata tanulók állampolgárok jelentős (anyagi?) érdekeltséggel a tanuló társadalomban
kapcsolat más “diákokkal”a diákok versenytársak a tanulók együttműködők
motivációkötelesség: a diákok kulturálisan arra kötelezettek, hogy a tanárnak és a kompenzációért dolgozzanakfelelősség: a hallgatókat munkájuk felfogott és realizált értéke motiválja, különösen, ha a másoknak értékes
kompenzációintézményileg meghatározott osztályzatok és hozzáférés a felsőoktatáshoz (szintén intézmény) és egy jó munkához (szintén intézmény) egy olyan teljesítmény folyamatos érzete, amelyet kiérdemeltek és nem megkaptak, amely nem szimbolikus, hanem kézzelfogható és értékes – egy befektetés
működési módengedelmes, csoport-fegyelmezett, tárgyorientált és trenírozhatókitartó, önfegyelmező, csoport- és célorientált, találékony, azért tanul, hogy elérjen valamit
miért?kényszerített kíváncsi
amivel fel van szerelveelőrecsomagolt tudás és eszközök az előrecsomagolt tudás feljegyzésére – előírt és tempós tanulásartalom felderítéséhez, a tartalommal való kísérletezéshez, a tudás felfedezéséhez, kikövetkeztetéséhez és konstruálásához szükséges eszközökkel – feltalált tanulás
értékelésannak mérése, mit tanult meg a diákannak mérése, mire használható, amit megtanult

Úgy gondolom, jól látszik, hogy miközben a közoktatás elsősorban diákokként tekint a leendő hallgatóinkra, addig mi hajlamosak vagyunk tanulóként elképzelni őket. A váltás természetesen nem lehetetlen, de nem remélhető, hogy az magától bekövetkezzen. Az egyetemen elvárt szerep inkonzisztens mindazzal, amit a hallgatótól korábban elvártak. A változás olyan folyamat, amelyet a felsőoktatásnak aktívan segítenie kell. Vagy hogy egy manapság divatos kifejezéssel éljek, használnia kell ellenszocializációs lehetőségeit.

Kolumbusz Kristóf és a magyar neveléstörténet-írás

Hétfőn volt az USA egyik hivatalos nemzeti ünnepe, Columbus Day, amely arra emlékezik, hogy 1492-ben október 12-én lépett az amerikai kontinensre Kolumbusz Kristóf. (Maga az ünnep minden október második hétfőjén van.)

Gyorsan átgondolva az általam ismert neveléstörténeti irodalmat, arra jutottam, hogy a magyar neveléstörténet-írásban nemhogy Kolumbusz neve, de maga a nagy földrajzi felfedezések sem sűrűn fordul elő. Ez alól üdítő kivétel Kéri Katalin, aki írásaiban foglalkozott a prekolumbián Amerika nevelésével.

Kolumbusz jelentősége a neveléstörténet alakulására ugyanakkor tagadhatatlan. Elég talán a világ kitágulására, a  kapitalizmus kialakulására, az életkörülmények és az emberkép változásaira utalni. Csak egyetlen példát kiemelve: a burgonya jelentősen átalakította az európai étkezési szokásokat, kiszámítható és tápanyagdús étrendet tett lehetővé. Az étrend átalakulása pedig (más tényezők mellett) jelentős szerepet játszott abban, hogy a 18. századtól fogva egyre jelentősebb mértékben csökkent a halálozás. A megnövekedett élettartam pedig (megint csak többek között) átalakította a felnőttek és a szépen lassan egyre nagyobb eséllyel életben maradó és felnövő gyermekek kapcsolatát.

És azt is érdemes kiemelni, hogy végső soron Kolumbusz felfedezései nyomán kezdődik Amerika nevelésügyének újabb fejezete, az európai kultúra és iskolarendszer térhódítása a kontinensen. (Egy érdekes fejezetről itt lehet olvasni.) És végső soron a felfedezései indították el az Egyesült Államok kialakulását is, aminek következményeivel nap mint nap szembesülünk, akár az oktatás területén is. Read More