Egyszer már idéztem Kőrösi Henrik Pedagógiai kalauzából, most pedig egy újabb gyöngyszem a tanítók (de nyugodtan olvashatjuk pedagógusnak) viselkedéséről. Read More
ONK harmadik nap
Kései, de korántsem kiérlelt reflexiók következnek az ONK harmadik napjáról.
Reggel a prozopográfiai szekcióval nyitottam, ahol az elnöki bevezetővel együtt négy előadást hallottunk. Több érdekes jelenségre világítottak rá az előadások. Bíró Zsuzsa előadása a konkrét eredményeken túl azért volt izgalmas, mert jó mutatta be, hogy milyen sokrétű elemzéseket lehet elvégezni az adatbázisokon. A változók számának bővíthetősége miatt ezek a személysoros adatbázisok nagyon részletes elemzést tesznek lehetővé. Bara Zsuzsa előadásában egy, a hagyományos neveléstörténet-íráshoz közelebb eső témát, egy konkrét iskola tanári karának prozopográfiai vizsgálatát mutatta. Ebben az előadásban a legérdekesebb rész annak megmutatása volt, hogy az 1930-as és 40-es években hogyan értékelődött le a tanári szakma presztízse. Ennek jele volt a tudományos publikációs lehetőségek beszűkülése. (Az meg a személyes élmény része volt az előadásnak. hogy beugrott, hogy Radnóti Miklós ebben az iskolában gyakorló-tanított.) Read More
ONK második nap
Ha tegnap feltettem a költői kérdést, hogy létezik-e neveléstudomány, akkor ma már meg is kaptam egyfajta választ. Míg az első nap főleg neveléstörténeti előadásokon ültem, a második napon sikerült azon kívül eső prezentációkat is meghallgatnom. És ennek köszönhetően több is volt a hiányérzetem. (Lehet azért, mert amihez nem ért az ember, azt könnyebben kritizálja.)
Újabb összeszedetlen reflexiók a hallott előadásokról. Read More
ONK első nap
A helyszín egyelőre jónak tűnik, nem veszünk el benne annyira, mint az Akadémián. A termek, a körülmények jók, és bár engem cserbenhagyott a technika, de az az én hibám volt. A nagyterem hangosítása viszont lehetne jobb, ha be van kapcsolva a szellőzés, alig hallani valamit.
Rég nem emlékszem olyan ONK-ra, ahol egy nap három neveléstörténeti szempontból érdekes szekció is lett volna. És ez ma is folytatódik. Néhány összeszedetlen reflexió a hallott előadásokról. Read More
Diákok vagy tanulók?
Néha az az érzésem, hogy hamis elvárásaink vannak a hallgatóink felé: többet várunk el tőlük, mint amire valójában képesek. Hajlamosak vagyunk a hallgatókra csak hallgatókként tekinteni, és elfelejteni, hogy ki voltak ő korábban, mielőtt a mi hallgatóink lettek.
Illetve az előéletükre utalás jellemzően azoknak a – a nem is mindig igaz – sirámoknak az emlegetésében merül ki, hogy a mai generációk tudása elmarad a korábbiakétól. Gyakran hallom például, hogy a hallgatók nem tudnak szöveget értelmezni. Miért, teszem fel a kérdést ilyenkor magamban, tudniuk kellene? Mindig felbosszant, ha valaki hiánylényként tekint a hallgatókra, és elsősorban azt látja bennük, hogy mi hiányzik belőlük egy eszményhez képest, ahelyett, hogy a lehetőségeket keresné bennük.
Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy a hallgatók milyen közegből érkeztek. Mintha nem tudnánk, hogy milyen minőségű a magyar közoktatás.
A döntés, hogy a hallgatóink egyetemre jönnek, felelősségteljes döntés, még ha ennek következményivel sokszor nincsenek is tisztában. De önmagában ez a döntés nem teszi semmissé a megelőző 12 év közoktatási tapasztalatát. Bármennyire is szeretnénk hinni, de az egyetem szent falai nem tisztítják meg a hallgatókat, nem születnek újjá, nem felejtik el, kik voltak korábban.
És egyetlen döntéstől pláne nem vetkőzik le eddigi tudásukat a tanulásról, pedagógusról, tantermi helyzetekről, stratégiákról, tehát mindarról, amire a közoktatás 12 éven át szocializálta őket.
Ez a gondolat már régóta foglalkoztat, de azért most írom meg, mert olvastam egy érdekes bejegyzést. (a címet is onnan nyúltam). Ebben van egy táblázat, amelyben a szerző megpróbálja összefoglalni a különbséget a diákok (students) és a tanulók (learners) között. (A fordítás hangsúlyozottan hevenyészett!)
| diákok | tanulók | |
|---|---|---|
| kapcsolat a pedagógussal | a diákok alkalmazottak, akiknek engedelmesen követniük kell az utasításokat | a tanulók állampolgárok jelentős (anyagi?) érdekeltséggel a tanuló társadalomban |
| kapcsolat más “diákokkal” | a diákok versenytársak | a tanulók együttműködők |
| motiváció | kötelesség: a diákok kulturálisan arra kötelezettek, hogy a tanárnak és a kompenzációért dolgozzanak | felelősség: a hallgatókat munkájuk felfogott és realizált értéke motiválja, különösen, ha a másoknak értékes |
| kompenzáció | intézményileg meghatározott osztályzatok és hozzáférés a felsőoktatáshoz (szintén intézmény) és egy jó munkához (szintén intézmény) | egy olyan teljesítmény folyamatos érzete, amelyet kiérdemeltek és nem megkaptak, amely nem szimbolikus, hanem kézzelfogható és értékes – egy befektetés |
| működési mód | engedelmes, csoport-fegyelmezett, tárgyorientált és trenírozható | kitartó, önfegyelmező, csoport- és célorientált, találékony, azért tanul, hogy elérjen valamit |
| miért? | kényszerített | kíváncsi |
| amivel fel van szerelve | előrecsomagolt tudás és eszközök az előrecsomagolt tudás feljegyzésére – előírt és tempós tanulás | artalom felderítéséhez, a tartalommal való kísérletezéshez, a tudás felfedezéséhez, kikövetkeztetéséhez és konstruálásához szükséges eszközökkel – feltalált tanulás |
| értékelés | annak mérése, mit tanult meg a diák | annak mérése, mire használható, amit megtanult |
Úgy gondolom, jól látszik, hogy miközben a közoktatás elsősorban diákokként tekint a leendő hallgatóinkra, addig mi hajlamosak vagyunk tanulóként elképzelni őket. A váltás természetesen nem lehetetlen, de nem remélhető, hogy az magától bekövetkezzen. Az egyetemen elvárt szerep inkonzisztens mindazzal, amit a hallgatótól korábban elvártak. A változás olyan folyamat, amelyet a felsőoktatásnak aktívan segítenie kell. Vagy hogy egy manapság divatos kifejezéssel éljek, használnia kell ellenszocializációs lehetőségeit.