ONK harmadik nap

Kései, de korántsem kiérlelt reflexiók következnek az ONK harmadik napjáról.

Reggel a prozopográfiai szekcióval nyitottam, ahol az elnöki bevezetővel együtt négy előadást hallottunk. Több érdekes jelenségre világítottak rá az előadások. Bíró Zsuzsa előadása a konkrét eredményeken túl azért volt izgalmas, mert jó mutatta be, hogy milyen sokrétű elemzéseket lehet elvégezni az adatbázisokon. A változók számának bővíthetősége miatt ezek a személysoros adatbázisok nagyon részletes elemzést tesznek lehetővé.  Bara Zsuzsa előadásában egy, a hagyományos neveléstörténet-íráshoz közelebb eső témát, egy konkrét iskola tanári karának prozopográfiai vizsgálatát mutatta. Ebben az előadásban a legérdekesebb rész annak megmutatása volt, hogy az 1930-as és 40-es években hogyan értékelődött le a tanári szakma presztízse. Ennek jele volt a tudományos publikációs lehetőségek beszűkülése.  (Az meg a személyes élmény része volt az előadásnak. hogy beugrott, hogy Radnóti Miklós ebben az iskolában gyakorló-tanított.) Read More

ONK második nap

Ha tegnap feltettem a költői kérdést, hogy létezik-e neveléstudomány, akkor ma már meg is kaptam egyfajta választ. Míg az első nap főleg neveléstörténeti előadásokon ültem, a második napon sikerült azon kívül eső prezentációkat is meghallgatnom. És ennek köszönhetően több is volt a hiányérzetem. (Lehet azért, mert amihez nem ért az ember, azt könnyebben kritizálja.)

Újabb összeszedetlen reflexiók a hallott előadásokról. Read More

ONK első nap

A helyszín egyelőre jónak tűnik, nem veszünk el benne annyira, mint az Akadémián. A termek, a körülmények jók, és bár engem cserbenhagyott a technika, de az az én hibám volt. A nagyterem hangosítása viszont lehetne jobb, ha be van kapcsolva a szellőzés, alig hallani valamit.

Rég nem emlékszem olyan ONK-ra, ahol egy nap három neveléstörténeti szempontból érdekes szekció is lett volna. És ez ma is folytatódik. Néhány összeszedetlen reflexió a hallott előadásokról. Read More

Diákok vagy tanulók?

Néha az az érzésem, hogy  hamis elvárásaink vannak a hallgatóink felé: többet várunk el tőlük, mint amire valójában képesek. Hajlamosak vagyunk a hallgatókra csak hallgatókként tekinteni, és  elfelejteni, hogy ki voltak ő korábban, mielőtt a mi hallgatóink lettek.

Illetve az előéletükre utalás jellemzően azoknak  a – a nem is mindig igaz  – sirámoknak az emlegetésében merül ki, hogy a mai generációk tudása elmarad a korábbiakétól. Gyakran hallom például, hogy a hallgatók nem tudnak szöveget értelmezni. Miért, teszem fel a kérdést ilyenkor magamban, tudniuk kellene? Mindig felbosszant, ha valaki hiánylényként tekint a hallgatókra, és elsősorban azt látja bennük, hogy mi hiányzik belőlük egy eszményhez képest, ahelyett, hogy a lehetőségeket keresné bennük.

Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy a hallgatók milyen közegből érkeztek. Mintha nem tudnánk, hogy milyen minőségű a magyar közoktatás.

A döntés, hogy a hallgatóink egyetemre jönnek, felelősségteljes döntés, még ha ennek következményivel sokszor nincsenek is tisztában. De önmagában ez a döntés nem teszi semmissé a megelőző 12 év közoktatási tapasztalatát. Bármennyire is szeretnénk hinni, de az egyetem szent falai nem tisztítják meg a hallgatókat, nem születnek újjá, nem felejtik el, kik voltak korábban.

És egyetlen döntéstől pláne nem vetkőzik le eddigi tudásukat a tanulásról, pedagógusról, tantermi helyzetekről, stratégiákról, tehát mindarról, amire a közoktatás 12 éven át szocializálta őket.

Ez a gondolat már régóta foglalkoztat, de azért most írom meg, mert olvastam egy érdekes bejegyzést. (a címet is onnan nyúltam). Ebben van egy táblázat, amelyben a szerző megpróbálja összefoglalni a különbséget a diákok (students) és a tanulók (learners) között. (A fordítás hangsúlyozottan hevenyészett!)

 diákoktanulók
kapcsolat a pedagógussala diákok alkalmazottak, akiknek engedelmesen követniük kell az utasításokata tanulók állampolgárok jelentős (anyagi?) érdekeltséggel a tanuló társadalomban
kapcsolat más “diákokkal”a diákok versenytársak a tanulók együttműködők
motivációkötelesség: a diákok kulturálisan arra kötelezettek, hogy a tanárnak és a kompenzációért dolgozzanakfelelősség: a hallgatókat munkájuk felfogott és realizált értéke motiválja, különösen, ha a másoknak értékes
kompenzációintézményileg meghatározott osztályzatok és hozzáférés a felsőoktatáshoz (szintén intézmény) és egy jó munkához (szintén intézmény) egy olyan teljesítmény folyamatos érzete, amelyet kiérdemeltek és nem megkaptak, amely nem szimbolikus, hanem kézzelfogható és értékes – egy befektetés
működési módengedelmes, csoport-fegyelmezett, tárgyorientált és trenírozhatókitartó, önfegyelmező, csoport- és célorientált, találékony, azért tanul, hogy elérjen valamit
miért?kényszerített kíváncsi
amivel fel van szerelveelőrecsomagolt tudás és eszközök az előrecsomagolt tudás feljegyzésére – előírt és tempós tanulásartalom felderítéséhez, a tartalommal való kísérletezéshez, a tudás felfedezéséhez, kikövetkeztetéséhez és konstruálásához szükséges eszközökkel – feltalált tanulás
értékelésannak mérése, mit tanult meg a diákannak mérése, mire használható, amit megtanult

Úgy gondolom, jól látszik, hogy miközben a közoktatás elsősorban diákokként tekint a leendő hallgatóinkra, addig mi hajlamosak vagyunk tanulóként elképzelni őket. A váltás természetesen nem lehetetlen, de nem remélhető, hogy az magától bekövetkezzen. Az egyetemen elvárt szerep inkonzisztens mindazzal, amit a hallgatótól korábban elvártak. A változás olyan folyamat, amelyet a felsőoktatásnak aktívan segítenie kell. Vagy hogy egy manapság divatos kifejezéssel éljek, használnia kell ellenszocializációs lehetőségeit.