Néhány gondolat az oktatáspolitikáról

Az új kormány egyik legaktívabb tagja Hoffmann Rózsa, ennek megfelelően az oktatás, oktatáspolitika és az iskolarendszer kérdései gyakran szerepelnek a hírekben.

Ma éppen a  figyelőnet közölt egy terjedelmes írást a készülő oktatáspolitikai koncepció születésének körülményeiről.  Nem vagyok szakértő, az oktatáskutatók bizonyára mélyebben tudják és fogják elemezni a tervezetet. Én csak néhány, számomra problémás pontról írok.

Read More

Disposable Reform

“Progressive educational philosophies, that is approaches that are child-centered, that are really focused on empowering forms of learning that allow people to inquire for themselves and pursue knowledge in self-initiated ways as well as in other ways, those kinds of reforms demand infinitely skilled teachers, and our system has never been organized to produce infinitely skilled teachers in sufficient qualities to fuel those reforms over the long haul.”

Weblogg-ed » “Disposable Reform”.

A buktatásról

Azoknak, akik szerint a buktatás tilalma az alsó osztályokban valami újkori liberális métely, itt egy idézet, egy 1905-ös néptanítói kézikönyvből
“Elemi iskoláink is – sajnos – fölkapták már azt a rossz szokást, hogy a tanulókat a lecke fölmondása után osztályozzák. Az egyes feleletek után való osztályozást középiskoláinkban is sokszor joggal megrótták… hogyne volna megrovásra méltó elemi iskoláinkban? Az osztályozás magában véve nagy igazságtalanságokra ad alkalmat. A mely felelet  az egyik tanító előtt elégséges számba megy, azt egy másik tanító esetleg jónak vagy még többnek is minősíti. Hol itt a garancia?  Egy-két felelet után itélni micsoda kegyetlenség! Mennyi psichikai momentum játszik közbe egy ily felelésnél! Hány tanuló felejti el a rossz kalkulustól való félelem hatása latt még azt is, a mit tud! Hány család boldogságát teszi tönkre egy véletlenül csipett rossz osztályzat!
Ezt  a ridg, kegyetlen osztályozást nem szabad bevinni az elemi iskolába, a hol 6-7-8 éves kis gyermekek tanulnak. Hiszen az elemi iskolában folyton egy és ugyanazon tanító tanítja a gyermeket minden egyes tárgyra;  mi szükség van ottan az egyes feleletek után való osztályozásra? Vajjon nincs elég alkalma a tanítónak napról-napra, óráról-órára megismerni  tanítványinak az egész lelkületét, összes tehetségét? Ne osztályozzon tehát az elemi iskolai tanító, hanem e helyett testtel-lélekkel azon fáradozzék, hogy minden kis gyermek sajátítsa el a tanultakat.” (Kőrösi Henrik: Pedagógiai kalauz. Budapest, 1900. 10-11. o.)